I. helyzett, Gergely Edit - így mutatkozott be: - Gergely Edit vagyok. Esztergomban élek, angolt és történelmet tanítok egy helyi középiskolában.
Versem nem objektíven, hanem szubjektív módon ábrázolja az országot.
Néhány napig ilyen volt az "én Egyiptomom".
S íme az I. helyezett vers:
Gergely Edit: A Nílushoz
Te, a síri tájon is túlcsorduló élet,
kit nem fáraszt, hogy régtől
örök szomjazókat itatsz, s fekete
földeden túl a vörös ítélet
tűnt évezredek áldozatait szedi,
taníts ma engem is adni
magam. Te, akit nem táplál hű
társ, és a pusztaságon át
most is egyedül visz az utad -
torz szakadékok szűnni
nem tudó emlékeivel - s nappal
a gyilkos forróság lep el,
éjszaka pedig remegve, szűkülő
vermekben járt ösvény
után kutatsz, erősíts meg engem,
hogy nem kell kincseket
szereznem, hisz amit szétosztok,
s a küldetés is én vagyok
magam. És mert bár nem lehetsz
Te sem más, csak az égi
áldást felfogó meder, és partodon
emlékművet is állított
a halál - ős gúlák sorát, amelyek,
mint különös, avantgard
kompozíció, az élőt a holtra ma is
emlékeztetik - önts most
belém hitet, hogy létem, ez a zárt,
csillag-lámpás folyosó
ne csak a sötétség és a fény játéka
legyen. Ne maradjak
én sem piramisok szótlan szegélye,
vad szörnyeteg óvta
kihűlt alkotások néma tanúja, kinek
talán dicsőbb a múlt
s az árnyékvilág, és ékesebb a fal,
mint maga a jövő felé
táruló, ragyogó jelen, hanem váljak
jellé, s csengjek én is,
akár egy ígéret, amely a hatalmas,
bölcs világmindenség
apró rezdüléseire is áradón válaszol.
Oly termékeny és friss,
sokszínű nyüzsgést vonzzon majd
lényem, mint a körötted,
a homokban születő, benned bízó
városok, és amikor néha
mégis sírva haladok e zord vidéken
új terheimmel, mint Te,
ha könnyeid fátylán túl szikrázó,
makacs délibáb kísért,
akkor a végtelen tenger utáni vágy
hordozzon, s alázatom
érintsen meg minden mellettem
utazó, gyötrődő vándort.
Nílus, Te csodálatos, kit a panasz
sem keseríthetett meg,
s a valótlan sem uralt soha, mindig
szabad voltál - még óriás
gátjaid ellenére is - szelíd hullámod
messziről is hallom,
és köszönöm, hogy belőled máris
másnak merít szavam.
***
II. helyezett, Balázs László: Nílusi hajnal
Fekete bársony
varraton
dél felé robog
az éjszakai vonat.
Zakatoló szendergésből
néha visszarántanak
a hőségtől gyötört sínek
álmomba írva
halvány,
rejtőző fényeket
máskor a holdat
fent majd vízbe merülve,
ahogy örvénylik körötte
sötéten a nagy folyam.
Vonatunk ritmusa
elsimul hullámára hullva
záruló csendlombok alatt
az éj hosszát méri
időtlen..
Végül vér sűrű bíborba
ütközik az álom
ködként derengve a parton
a pálmák feje még sötétben
mintha a folyó felett
visszatartott lélegzet
szítaná e különös tüzet
az ősi parázsból, mely
valahol a mélyben
pihent.
***
III. helyezést ért el, - Nyíri Erzsi: Csak egy percre hagyjatok magamra
Csak egy percre hagyjatok magamra!
A kitárulkozó, meztelen Föld közelében,
had üljek a homokba a kövek közé!
Had nézzem egyedül, amint a Nap vörösen esik
a tépett hegyek mögé a láthatáron!
Ne legyen ott senki, csak a szél!
Csak egy percre hagyjatok magamra!
A Múzeumban, a nagy fáraók megfáradt testeivel,
hadd legyek egyedül, csak magam!
Had kérdezzem őket, fáj-e hatalmas szellemüknek,
hogy poraikat kíváncsi szemek kutatják!
S ha fáj nekik, had vigasztaljam őket!
Csak egy percre hagyjatok magamra!
Had vegyem ölembe azt a kisfiút!
A testvére elvette tőle a palackot, amit adtam neki,
s a vizet a porba öntötte belőle.
Had súgjam titkon a fülébe,
hogy van a táskámban még egy üveg!
Csak egy percre hagyjatok magamra!
Ha az összes búvárhajó hazaindul,
had várjam a sziklán egyedül az alkonyatot.
Ha elmerülök a langyos, éjjsíma vízben,
felenged bennem az idegen közeg okozta szorongás.
Érzem, ahogy a végtelen Tenger magába fogad.
Csak egy percre hagyjatok magamra!
Szeretnék elveszni Kairó poros sikátoraiban!
S ha végre visszatalálok a partra,
a Nílus barna vizében hűsítem megfáradt lábaimat,
és este, a parti sétányon hallgatom hogyan évődnek egymással
a fényes szemű , játékos ifjak.
Csak egy percre hagyjatok magamra!
A Karnaki templom óriás falainak lábainál
had érezzem szégyenkezés nélkül, hogy milyen kicsi vagyok!
Ha a csendben hallani vélem régmúlt idők papjainak imáját,
érzem én is, ahogy a mindenható Isten, nevezzük bárhogyan is,
felemel engem is meleg tenyerére.
Csak egy percre hagyjatok magamra!
Luxor virágos utcáin kóborolva,
szeretném újra magamba szívni a Napot!
Ne kelljen sietnem!
Had hallgassam hosszan, egyedül a
szél fütyülését a Memnón kolosszusok lábainál.
Csak egy percre hagyjatok magamra!
Had térjek le az útról!
Segítenék a kislánynak a csatorna partján
fához vezetni bojtos fülű, csökönyös szamarát.
Szánnom kéne talán?
Hiszen olyan boldognak tűnik ebben a nádzöld Édenben.
Csak egy percre hagyjatok magamra!
Az ifjú fáraó sírkamrájában had álljak egyedül
a kőszarkofág felett!
Szeretném megköszönni az Isteneknek,
hogy védőszárnyaikkal oltalmazták,
ezredéveken keresztül megőrizték számomra ezt a csodát.
S ha mindez már az enyém volt,
ne hagyjatok egyedül többé!
Heverjünk együtt a színes párnákon!
Szálljon a füst, élvezzük az almás dohány lágy aromáját,
és csak meséljetek, meséljetek éjjeleken át!
Arról, hogy milyen is ez a csodálatos, különös világ: Egyiptom
Végül a külön díjjal jutalmazott vers:
Keszthelyi-Mangó Gabriella: Az Én Egyiptomom - Gyermekszemmel
Nagy vagyok. Látod? Felérek az égig,
s ha mellé állok, a piramis feléig.
Magamhoz ölelem a sok-sok csillagot,
régen festették az égre a nagyok.
Állat a teve, mégis mint egy hajó,
két púpja között aludni volna jó.
Ringatózna velem, ringna ide-oda,
álmomban én lennék a sivatag vándora.
A múmiáktól, pszt!, egy kicsit félek.
Nagy szemük van és sötétben élnek.
Olykor, amikor megütöm magam,
anyukám "megmúmiázza" az ujjam.
Most oviba járok, mint a többi gyerek.
Kint szaladgálok, ameddig csak lehet.
Ha jön az ebédidő, éhes vagyok nagyon,
amit csak kapok, mindet be is falom!
Ha megnövök, s a lábam leér már a földre,
utazok majd a világban, mindenfelé körbe.
Egyiptomot, tudom, ki nem fogom hagyni,
a tengerben tanulok meg búvárkodni.
"Leúszom" a vízben a sok színes halat,
számomra ez most még túl nagy feladat,
vizes hajjal, hassal, kifekszem a napra,
bár lehetnék most nagy!
Csak egy pillanatra!
***
Bodó Csiba Gizella
versrovat szerk.
Copyright 2009-2020 - Magyar Egyiptomi Baráti Társaság